Vannak az életedben pillanatok, amikor mindent be kell áldozni magadból, hogy annak, aki neked a legfontosabbak egyike, jobb legyen az élete. Valaki olyannak, akit mindennél jobban szeretsz. Be kell áldoznod a férfit, be kell áldozni magadból az embert, mert az a boldogság, amit kapsz és adsz az akadálya annak, hogy életetek haladjon a maga útján.
Hol van a határa annak, hogy önző és egoista vagy? Hol van a határa annak, hogy mennyire a magad érzéseire figyelsz egy kapcsolatban, egy barátságban? Vajon mindkettőtöknek ugyanannyit ad az, hogy figyeltek egymásra? Vajon egy barátság meddig barátság? Meddig visz előre és mikor kezd e lassítani? Kell-e egyáltalán gyorsan vagy gyorsulva haladni? Képes vagy-e elfogadni, hogy az, ami neked fontos a másiknak az-e, vagy ugyanannyira fontos-e? Képes vagy-e felismerni azt, hogy az, ami van mennyire akadályoz abban, hogy megtaláld akit neked szánt az ég? Képes vagy-e felismerni, hogy az, amit kapsz nem-e csak valami átmeneti dolog és nem-e azért kaptad, hogy felkészülj valamire? Képes vagy-e annyira szeretni a másikat, hogy elengedd? Képes vagy-e elfogadni, hogy annyira boldog - mint amennyire szeretnéd, hogy az legyen - ő csak akkor lesz ha te már nem vagy jelen az életében? Képes vagy-e visszamenni abba az érzelmi sivatagba, amiből az ő szeretete, szerelme és barátsága hozott ki csak azért, mert tudod, hogy neki csak így lesz jó? Megtudod-e tenni? Vagy-e annyira jó, hogy ezt megteszed érte? Hiszel-e abban, hogy ki fogsz jönni abból a kibaszott sivatagból? Képes vagy-e felismerni, hogy a távolság sokkal jobb, mint a közelség? Tudsz-e emlékezni, hogy ő mennyire szeret? Érzed-e, hogy ő még szeret? Mert szeret.
A szerelem, a szeretet és barátság egy önző dolog. Jobb leszel tőle. Élvezed, hogy elfogadják azt, aki és ami vagy. Élvezed, hogy önmagad lehetsz. De a kérdés, hogy a te jelenléted, érzelmeid ezt adják-e vissza? Tudod-e ugyanazt a boldogságot adni visszafelé, amit kapsz?
Egyszer egy Nő, azt mondta nekem: "András, annyira szeretsz, hogy észre sem veszel.". Pár évvel később egy könyvben olvastam arról, hogy mit jelent ez. Megértettem, hogy a szerelemnek, a szeretetnek és a barátságnak csak akkor van értelme, ha ugyanazt tudod visszaadni, amit kapsz. És úgy, hogy számára ugyanazt jelentse, amit neked is jelent. Ha nem ez van, akkor az az egyik félnek veszteség, a másiknak meg nyereség. Valaki mindig veszít.
Meg kell élned a búcsút, a fájdalmat amikor azt mondja neked: "Te vagy a legjobb ember, akit ismertem." Amiben benne van minden szeretet, szerelem és lélegzetvételnyi levegő, amit jelentesz neki és ő jelent neked. Majd megnyomni a telefonon a piros gombot. Küzdeni, hogy el tudd fogadni, hogy ezt a hangot nem fogod hallani többé. Küzdeni magaddal, hogy amikor boldogság vagy bánat ér, akkor ne őt hívd először és másodjára és harmadjára és egyáltalán ne hívd. El kell kezdeni azt az életet, aminek ő már nem része. Fáj, nem fáj. Mindegy. Csinálni kell. Ez a dolgod. Ezért vagy. Csináld. Fáj, nem fáj. Mindegy. Csinálni kell. Félsz, bátor vagy. Mindegy. Csinálni kell. Szeretnek, szeretsz. Mindegy. Csinálni kell. Utálsz, utálnak. Mindegy. Csinálni kell. Könnyezel, nevetsz. Mindegy. Csinálni kell. Belehalsz, túléled. Mindegy. Csináld. Csinálni kell. Ez a dolgod. Ezért vagy itt. Ezért szeretnek azok, akik szeretnek. Ezért utálnak azok, akik utálnak. Ezért símogatnak vagy ütnek meg. Mert csinálod. Nem adod fel. Nem lehet megtörni. Néha - néha letérdelsz, mert nehéz a teher, de nem adod fel. Felállsz. Indulsz tovább. Nincsen kifogás csak a színtiszta tett és a cselekvés.
Másnap felkelsz. Egyedül vagy. Belenézel a világba. Egyedül vagy. Szembenézel a megbicsaklott terveiddel. Egyedül vagy. Veszel egy nagy levegőt. Egyedül vagy. Nem maradt más csak a hited... Egyedül vagy. Még egy kicsit...
