2004-ben megjelent a php5, majd emlékeim szerint 2005-2006 -ban a Zend Technologies kiadásában a Zend Framework keretrendszer. Mivel akkoriban egy php-s cégnél dolgoztam, illetve az egyetemen a fő csapásirány a php volt elkezdtem ezzel foglalkozni. Nézegettem, próbálgattam illetve tanultam azt, hogy mi is ez az objektum orientált programozás.
A kollegáimtól sokat hallgattam azt, hogy melyik programozási nyelvvel mi a probléma és mit és hogyan is lehetne, kellene. Így utólag azt mondom, hogy csak a szokásos programozói nyafi, de akkor sok olyan kérdést generált bennem, amelyekre kerestem a válaszokat.
Végül ez a kis projekt lett az, ahol tanulgatom, hogy programozásban mit lehet csinálni. Sokat hibázok, sokat javítok és sokat tanulok. Nem a legtökéletesebb, de én ebből tudok tanulni.
Ha valakinek nem tetszik keressen mást. :)






