Ma reggel el kellett mennem bérletet venni. Mivel nem metróval járok, ezért el kellett gyalogolnom a közeli állomásra. Ahogy beléptem az állomás területére a szokásos zajból kitűnt egy hang: "Köszönöm!", "Jó egyészséget!", "Szép napot!". A hangon hallatszott, hogy nagyon élvezi amit csinál. Hallatszott a benne lévő kedvesség és jószándék is. Cinizmus nem volt benne.
Amíg írták a számlát figyeltem erre az emberre, aki egy BKV ellenőr volt a mozgólépcsőnél. A következőre jutottam az alatt a 2 perc alatt, amíg ott álltam és vártam:
- a fiatal csinoska lányoknak olyan jóreggelttel köszönt, amelyben volt egy kedves, picit szemtelen és enyhén udvarló hangsúly. Az, amitől finom mosolyra húzódik a szája minden lánykának.
- Az idősebb embereknek jutott egy "Jó egsézséget!" köszöntés megfelelő tisztelettel és udvariassággal megfűszerezve.
- A férfiaknak szintén tisztelettel teli "jó reggelt!", "Köszönöm uram!" vagy "Szép napot!" jutott.
Node, mi is a lényeg? Egyrészt az, hogy a metrókban lévő ellenőrökről az a hír járja, hogy legendásan tuskók. Tapasztalatból tudom mondani, hogy nagy részükre ez igaz. De itt van ez az ember, aki odaáll és olyan stílusban adja elő magát, amin érződik, hogy az egyéniségének a része és tudja úgy alakítani, hogy hatással van rám. Hatással van a környezetére. Ő tipikusan az a személy, aki formálni tudja a cégről alkotott véleményt. Most úgy érzem, hogy pozitív irányba sikerült neki lökni a BKV megítélését.
Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen embereket megjegyezzük. A környezetemben lévő emberek közül szinte mindegyiknek van egy - egy pozitív története a BKV sofőrökről. Nekem az éjszakai járatról van élményem még évekkel ezelőtt, hogy az adott megállóhelyeken elmondta a sofőr, hogy mely szórakozóhelyek vannak a közelben. A Ferenc - körútnál pedig "utlsó remek alkalom eljutni a Zöld Pardon és a RIO felé" mondat hangzott el. A buszon mindenki mosolygott. Van aki zavarodottan, van aki meg élvezte. De a lényeg itt is az volt, hogy a sofőr élvezte, amit csinált és úgy csinálta, hogy bennünk is pozitív érzéseket váltott ki.
PR hallgatóként a kérdés a fejemben az, hogy az ilyen egyéni teljesítményeket hogyan lehet ösztönözni illetve hogyan lehet integrálni az arculatba. Vagy az is lehet, hogy magában az arculatban hagyni kell helyet az ilyen egyéni teljesítményeknek? Én biztosan az utóbbit csinálnám, mert ha helyet adok, akkor a munkatársam személyisége is fejlődik és a cég nem csak pénzt ad neki, hanem olyan ajándékot is, amely az egész életére hatással van. Persze van aki ettől falnak meg. De mint mindenhol, itt is a lényeg, hogy egyensúly legyen.
