Az egész történet jó egy héttel ezelőtt kezdődött. Akkor voltunk immáron sokadjára Villányban a Szende Pincészetnél pihengetni. Ettünk finom csülköt és ittunk szintén finom borokat. Az alapvető vonzalom ebben a pincében a könnyű roséjuk. Itatja magát. Szeretjük.
Ezen a hétvégén valami miatt nagyon fáradt voltam és miután vacsora után mentem is aludni. Másnap reggel vettem nővéreméknek Cabernet Sauvignont, amit a mostani hétvégén meg is kezdtünk. Péntek este, beszélgetés és kellemes zsibbadás...
Szombaton halászlé és Figula pincészetből a Zenit. Ha emlékeim nem csalnak, akkor félszáraz, de az eleje az íznek édes és kicsit később szárad be. Isteni élmény. Kellemesen csípős halászléhez kiváló párosítás volt. Ebből is talán ha egy - másfél decit ittam.
Szombaton találkoztam a szegedi kollegáimmal és közösen eltöltött munkaórákat követően kilibbentünk a borfesztiválra és szemünk sarkából az esőt figyelve elkezdtünk vándorolni a borok között. Első lépésként kedves Reni kíváncsisága lett kielégítve a jégborral. Édes, mint a méz és ragadt a szám tőle... Finom - és nagyon drága, de az én ízlésemnek nagyon édes. Itt szeretném megjegyezni, hogy a hölgynek az arcán akitől vettük láttam valami olyan kifejezést, hogy "na itt vannak ezek is... fogalmuk sincsen az egészről, csak isszák, mert ez a menő most". Szívem szerint hagytam volna a francba az egészet.
A következő lépés előtt a mi kis túránk esetében betoppant Psmith és jelezte, hogy bizony az ő lehetőségei nemhogy kimeríthetetlenek, de még csak el sem kezdte felmérni. Röviden: bort akart inni. Valami finomat. És ezzel meg is tettük az alapvető inicializálást a következő lépésünk - amely sorrendben a második, felé.
Mivel engem elbizonytalanított a jégbor édessége és ára, és Psmithnek sem volt nagyon határozott törekvése semerre, a megszokott irányba tereltük magunkat. Villány és Szende Gabiék. 1 - 1 deci Rosé. Stabil és biztonságos belépés... Én ismertem az ízt és Psmith sem panaszkodott. Ahogy leért a Rosé adott is egy lendületet,hogy a Vylyan pincészetnél megígért lehetőségünket kihasználjuk és belépjünk a harmadik stációba.
Nekem Vylyan Kadarka jutott és fogalmam sincsen arról, hogy Psmith mit ivott, de jót beszélgettünk Sanyival. :) Majd töretlen lelkesedéssel haladtunk vissza a kollegákhoz és megint csak az édességek irányába tévedtünk. Mézes bor.
Itt már kissé sikamlós, néha-néha akadozó mondatokkal szedtem ki a bort áruló fiatalemberből, hogy mi fán terem ez a nedű, amely hasonlóan édes és ajakragasztó, mint a jégbor, de negyed olyan fájós árában. Amíg ittunk megtudtunk minden olyat, amely halandónak juthat... Ezzel a lendülettel meg is indultunk az ötödik lépés felé.
Ebben a dicső pillanatban álltunk meg a Bock előtt és választottunk. Ermitage. Igazi nehéz, testes iszonyatosan finom nedű. Ahogy ittam összerakódott bennem az érzés, hogy ehhez milyen pörkölt is illik. Egy alapos, jól megfontolt marhapörkölt vagy vaddisznó. Köményes vízben főtt krumplival, tejfölös galuskával és uborka salátával. Így kutatva az akkori kissé fátyolos gondolataimban azt kell, hogy lássam bizony megérett már bennem akkor a gondolat, hogy főzni fogok egy marhapörköltet valamikor. Ez a gondolat pedig triggerelte azt, hogy a Zenithez is kell valami étek, mert ha már csináljuk, akkor azt csináljuk jól! Ha már egyszer a borok íze utat talált bennem az ételük felé, akkor azt hagyni kell menni és hagyni kell megélni és legfőképpen megosztani a barátokkal.
Mielőtt belebotorkáltunk volna utolsó stációnkba a borok rengetegébe erősítést vettünk, pontosabban tömtünk hasunkba sajtburger formájában. Kellett, hogy felszívja a nedűket és elménk, ízlelőbimbóink és motorikus képességeink valamilyen módon működjenek. A beszédre azért nem térek ki, mert két kissé spicces úriember - Psmith és szerénységem, megérti egymást még ilyenkor is.
Betartva egykori kollegánk bölcsességét, miszerint "édesedünk" - száraztól haladunk az édes felé, és betartva barátaim tanácsát, miszerint "sötétedünk" - fehértől a vörös felé, zártuk az estét egy mézes vörössel. Ez is édes, mint a méz és ragadós. Jó nehezékként maga alatt tartotta az őt megelőzőeket.
Az nagy vándorlásunk az nagy borok rengetegében itt nem ér véget, mert pénteken ismételten Szegeden tesszük tiszteletünket és ismételten barangolunk a borok zugaiban. Igaz, ezen az úton lesz kíséretünk is, de lesz idő, amikor saját ösztöneinkre kell hallgatni és vándorolni, szenvedni vagy élvezni döntéseink eredményét és buszra találni, hogy még aznap este saját ágyikónkban feküdve hagyjuk az ízeket és élményeket kiteljesedni magunkban. Ki így, ki úgy...
