Szerző: Jordan, Robert
Cím: The Dragon Reborn
Sorozat: The Wheel of The Time
Kiadó: Orbit Books, Great Britain, 1992
Motiváció: Mert jó!
ISBN: 978-1-85723-121-2
Ebben a kötetben már túl vagyok az első 200 oldalon és folytatódik az, ami az előző kötetben is fellelhető volt. A főbb karakterek sokkal nagyobb szerepet kapnak. Az előző kötetben Rand alig szerepelt. Az elején és a végén volt pár eseményben része.
Kimondottan élvezem azt, hogy a többiek is megkapják a maguk helyét az eseményekben. Sőt, az egyes karakterek sokkal, de sokkal jobban kidolgozottabbak lettek. Eddig én nem szerettem azokat a részeket olvasni, amelyek Matról szóltak. De most már élvezem, mert értem a motivációt és kaptam róla annyi információt, hogy megérthetővé és szerethetővé vált. Ugyanez igaz Perrinre is. De őt pontosan a farkasokkal való viszonya miatt nagyon kedveltem.
Ez az alapos karakterkidolgozás teljesen jól vissza is adja azt, hogy ők együtt számítanak, illetve azt, hogy Rand, Perrin és Mat mindannyian ta'veren -ek. Ez ennyit tesz, hogy körülöttük hullámzik a Minta (Pattern). Az előző kötetben és ebben is nagyon sok minden kiderül az apróbb részletekről. Azt kell, hogy mondjam kimondottan élvezem most olvasni ezt a sorozatot. Pár vélemény szerint túlságosan el van húzva a sztori, de én azt mondom, hogy a részletekből olyan teljes és részletes világ épül fel, amely nagyon élvezhetővé teszi az egészet.






