Ma este belefutottam a pofafüzeten ebbe a cikkbe és egyrészt röhögtem, másodsorban meg elgondolkodtam. Eddig valahogy cikinek éreztem, hogy néha-néha - egyre ritkábban - betolom a képem társkereső oldalakra és szétnézek, hogy ki van kivel. De nincsen ebben semmi ciki sem. Sodródsz az árral és majd lesz valami... Persze, tudjuk nálam a "majd lesz valami" kurvára nem él, mert cél nélkül nem csinálok semmit sem.
A másik komponens, hogy egyre jobban érvényesítem az igényeimet. Egyre kevesebbszer nyelem le ha nem beszélnek velem normálisan. Szólok érte. Jelzem, hogy ez így nekem nem jó, mert felborult az az egyensúly, amiben jól érzem magam. Ezt az érdekérvényesítést az életem minden területén egyre jobban csinálom. Valahogy most jön ki belőlem. Ilyen szempontból kis nyüzüge voltam eddig.
Ezek a társkereső oldalak híresek arról, hogy a lánykák nem válaszolnak. Fogod magad és írsz egy levelet egy lánynak, amiben elmondod, hogy ki vagy és mit akarsz. Igyekszel bebizonyítani, hogy nem vagy sem pszicho- sem szociopata. Elmondod ezt intelligensen és művelten és kapsz erre egy rohadt nagy semmit. Még egy "elutasító levél" gombot sem nyomnak. Ennyi. Ennyi jár neked! Dögölj meg. Ez engem az agyvérzésig tud idegesíteni. Ha átrakom a szituációt a valós életbe, akkor az van, hogy én mondok valamit és átnéznek rajtam, nem kapok választ. Nem ismerek olyat, aki ettől ne húzná fel magát. Inkább olyat ismerek, aki ettől állattá válik és "gyilkol".
Szóval, mostanában - felfegyverkezve a "leszarom a világot" attitűddel - írtam pár lánynak. Beleadtam apait-anyait. Nem a sablont használtam. (Azt azért tegyük hozzá, hogy a sablonomról sem lehet megmondani, hogy sablon.) Ez azt jelenti, hogy 3-10 perc amíg elkészül egy levél. Elküldöd és várod, hogy majd kapsz valami választ. Volt egy lány, aki hosszú és hosszabb sorokat írt arról, hogy neki mennyire fontos az, hogy azt kapja, amit ad, hogy mennyire fontos a kölcsönös tisztelet meg minden és hogy ő mennyire jó ebben, meg minden rizsa amitől a végén azt gondolod, hogy ez akár még egy normális csaj is lehet. Persze a tényt, hogy ~30 éves és társkeresőn keres félrerakod egy kicsit, mert te magad is ~30 körül (oké, fölötte) és társkeresőn nézelődsz és ha őt lehülyézed, akkor saját magadat is kéne... Szóval, írtam neki. Láttam, hogy elolvasta. Hurrá! Talán ír valamit, hogy "András, rendes gyerek vagy te, látom én! Nem dobálod kaviccsal a repülőt és nem kérsz álmodban vizet!" vagy valami hasonló. De eltelt azóta már egy hét és a válasz csak nem érkezett meg. Felmerül bennem a kérdés, hogy a "kölcsönös tisztelet" ilyenkor hol a sunnyogós picsában van?
Nos, egy kicsit felhúztam magam ezen, mert ez nem így működik! Írtam neki és megkérdeztem, hogy vajon ő is azzal a módszerrel él, hogy elsunnyogja a választ? Így bele a közepébe, leszarva azt, hogy mit gondolhat rólam. Egyértelmű számomra, hogy 4 napja ott pihenget olvasottan a levél a kis ládikójában és nem én vagyok a hercege fehér lovon. Akkor legalább annyit tegyen már meg, hogy "András, nem". Vagy valami, ami kommunikációra hasonlít. Felmerül bennem a kérdés, hogy minek higgyek? A kommunikációs igénytelenségének vagy annak, amit leírt magáról. Persze, hogy az előbbinek fogok.
Persze az is felmerült a fejemben, hogy lehettem volna "B", "C" vagy "Zs" terv is. De én az nem szeretek lenni és nem leszek lelkes ha hetek múlva elővesznek. Inkább csak mérges leszek és kijön belőlem az állat. Bár, lehet, hogy egy kis szemétkedésért, egy kis "alázva nevelünk" -ért megérte volna bevállalni azt pár ezer forintot.
Volt egy másik lány aki viszont válaszolt a kérdésemre. Megszeppent a drágám és írt valami butuska magyarázatot. Persze azt is lehetett volna tovább ütni, de az már a szemétség lett volna. A célja ennek az egésznek az, hogy "én is ember vagyok és elvárok ugyanannyi tiszteletet, amennyit adok" megmutatása és nem az, hogy bántsak bárkit is.
A végeredmény, hogy van egy szabályom. Ha véletlenül meghülyülök és van kedvem társkeresőn társkeresni, akkor ha nem kapok választ 3-5 napon belül azt követően, hogy elolvasta a levelemet, akkor megkérdezem, hogy tényleg az elsunnyogás módszerét akarja-e alkalmazni a kedves. Hogy ez bunkóság? Nem hiszem. Csak kényszerítés. Hogy ez keménység? Igen, az. Kell ez? Hogyaviharbane kellene! Senki sem annyira szar, hogy ne érdemeljen meg egy normális (felnőtt - felnőtt viszony) hangnemben elhangzó mondatot.
Itt a végén felmerülhet a kérdés, hogy volt-e olyan, hogy én nem válaszoltam olyan lánykának, aki írt nekem. Persze. Azért, mert osztom itt a tudományt még nem jelenti azt, hogy én nem követtem el ezeket a hibákat. Ma már mindenkinek írok még akkor is ha tudom, hogy nem jó sem neki, sem nekem.
