You are here

Demagógia és ellen-demagógia

 Hetek óta érzem azt, hogy a kedvenc újságaimat egyszerűen nem bírom olvasni. Hiába veszem meg őket nem jutok el odáig, hogy elolvassam vagy akárcsak belenézzek bármelyikbe is.

Ma reggel kicsit megvilágosodtam, hogy miért is. A Figyelő és a HVG gazdasági és közéleti lapok, amelyek főleg politikával foglalkoznak. Tavaly április óta új kormányunk van és olyan izomból csinálja a dolgokat és olyan demagógiával, hogy az már felháborító. Ez természetesen nem jó. Miért is lenne jó? De az igazán szar az egészben az, hogy a kormánytól jövő demagógia - ezektől néha tényleg rosszul vagyok - megszüli az ellensúlyát. A kedvenc újságaim is hasonló demagógiát sorakoztatnak fel ez ellen vagy ennek ellensúlyaként. Ez nálam már túl sok. Szeretném megtartani a gondolati tisztaságomat. Szeretném megtartani a függetlenségemet és egyáltalán nem akarom megélni azt, hogy akárcsak egy nagyon pici gyomorgörcsöm is legyen amiatt, amit a kormányunk csinál és amiatt, ahogy ezt a média felém közvetíti.

Persze nem lehet olyat csinálni, hogy nem foglalkozunk a politikával, mert emlékszem még az első oldalára a politológia könyvecskének, amelyből tanultam. Ott az állt, hogy nincsen olyan, hogy valaki nem foglalkozik a politikával. Én sem ezt teszem, csak egyszerűen szabályozom, hogy mennyi információt engedek magamhoz közel.

Undefined
Sayusi's tagcloud: